De animo ĝis animo

Mi staras nokte apud la fenestro
kaj tra l’ nemezureblo de l’ eter’
kolektas en okulojn la tremantajn
radiojn mildajn de lontana stel’.

Mejlbilionojn venis tiu brilo,
ĝi venis fluge sen lantiga lac’
dum kiu scias kiom da jarmiloj
tra l’ frosta nigro de l’ dezerta spac’.

Ĉiel-mesaĝo, kiu nun min trafis,
atingis fine celon tra l’ okul’,
feliĉe mortas, kiam surfermiĝas
palpebro laca kiel ĉerka tul’.

Mi lernis, ke filtrite de l’ scienco
tra la kristal’ de fajna esploril’
erojn parencajn al ĉi trista korpo
kaj trista Ter’ anoncas astrobril’.

Enferme, mi ĝin trinkas propra sango,
aŭskultas mi, per kia pralament’
ploregas lum’ al sango kaj ĉielo
al tero, element’ al element’.

Doloras eble astrojn la soleco,
l’ orfec’ milionopa en disŝut’,
kaj ke ni trafi nin neniam povas
tra malproksimoj de glacia mut’?

Ne ploru, stel’, vi estas ne pli fore,
ol kor’ al koro dum la termigrad’.
Ho, kiu diros, ĉu de mi pli distas
la Sirius ol iu kamarad’?

Ho ve, la amikeco, ve, la amo,
ve, vojo de animo ĝis anim’!
Okulradiojn sendas ni langvorajn,
kaj inter ni—glacia malproksim’.

Lélektől lélekig (Magyar)

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!